Udvarlás (érdek nélkül). Első fázis.

Posted By on October 19, 2012

Próbálgattam az egyik “lánykori” ruhám. Igen. Beleférek. Valamelyest. És meg kellett néznem, hogy az alig hordott ruhámat (amit talán csak egyszer vettem fel egy igen jelentős meghívóval a kistáskámban még úgy 10 éve) vajon Feng Shuinak adjam-e. Ő évente igyekszik meglátogatni bennünket, ha már nem férek a kacattól. Na, elég az hozzá (ahogy nagymamám mondta mindig, ha mesélt nekem), a szabás jó: ápol és eltakar. Hát, így voltam, örömködtem, meg amit ilyenkor szoktak az emberek, ha végre beleférnek erős akarat árán a régi farmerjükbe. Imigyen illegetvén magam a tükör előtt, kisfiam kijött a szobájából, és a maga ártatlanságában, hangjában bizodalommal nekem szegezte a kérdést. Pont akkor, mikor az odafigyelés győzelmének jeleit pásztáztam magamon. A szokások új szokássá váltásának megváltó érzése lebegett bennem, ám egy vágyhang visszarángatott a realitásba.

Kevend (4,5): “Anya, ehetek gumicukrot?”
Gondolkodás nélkül (ő itt egy szereplő): “Nem”
Kevend: “És ha szépnek nevezlek?”


Érezte, hogy a szerialitás lehet csak a probléma, amivel még valamit kezdenie kell…

About the author

Comments

Leave a Reply

Please note: Comment moderation is currently enabled so there will be a delay between when you post your comment and when it shows up. Patience is a virtue; there is no need to re-submit your comment.

You must be logged in to post a comment.