Telepatikus nyelvoktatás

Posted By on April 6, 2013

„Á, nektek el sem mesélem inkább, Ti angoltanárok vagytok” – vágott barátnőm a történetbe.  S mindezt a legnagyobb komolysággal mondta. Úgyhogy a beszélgetés továbbfolyt.: mit ad az iskola, mit, hogy értékel, hogyan fejlődnek a gyerekek, mi lesz ebből, náluk hogy alakult a gyerekkel stb.

(A történet miatt  a gyerek most legyen D.) D-nek igen lelkiismeretes tanító nénije volt, időben észrevette, hogy D. visszafele olvas. Jobb, ha elviszik szűrésre, mármint diszlexiavizsgálatra.  A barátnőm szerint fia egyedül tanult meg olvasni, már óvodában nagyon érdekelték a betűk. Visszafele olvas? Igen. De csak az iskolában, otthon sosem. Aztán kinőtte a bohócszerepet, 8.-ban „kirúgta magát”, megjött az esze. Későn érő típus, csak ezt a későt néha nehéz kivárni.  Mármint a szülőknek. Küzdöttek ezzel-azzal, meg a matekkal. És a történetből úgy lesz sztori, hogy megbukott, de aztán professzor lett. Sorolhatnánk számos hasonló esetet. Ám ezért a „sztoriért” nyilvánvalóan nem fogtam volna bele a történetbe. Nem bukott meg, és nem lett professzor. Még csak most diplomázik angol-német szakon. Épp az utolsó simítások vannak hátra szakdolgozatából: Attila fejedelem ábrázolása az ósvéd versekben (!). Mindez németül.

Kihasználva tehát a munka közbeni ebédszünetünket barátnőmmel, özönlött a sok-sok történet a munkáról, az életről, a nehézségekről. No, meg a  gyerekek miatti aggódásokról, melyek adott életkorban arra hivatottak, hogy eddzék az ember idegrendszerét, fejlesszék türelmét és toleranciáját. Meglátásom szerint ez az egyik legjobb személyiségfejlesztő tréning: szülőnek lenni. No, nem mondom, nem a legolcsóbb tréningek közé tartozik, és semmi esetre sem a gyorstalpaló kurzusok egyike. A kreditpontszámítás mechanizmusáról pedig egyáltalán fogalmam sincs ez esetben, és a vizsgaszabályzat is meglehetősen homályosan definiált elemeket tartalmaz, de szüleimet nézve egész biztatónak tűnik a várható eredmény, mármint az ő szülői identitáskonstrukciójukat tekintve. Tehát, hajrá, hajrá, ha már beiratkoztunk, akkor tessék a legjobb tudásunk szerint végigcsinálni!

Jómagam szeretek gyerek lenni. Szeretem a gondoskodást. Szeretem, ha kicsit még mindig gondoskodnak rólam, és szeretek gondoskodni is a gyerekeimről, a családomról. Meg néha csak úgy magamról is. Azt hiszem, felnőtt fejjel jobban szeretek időnként egy kicsit gyerek lenni. Elengedve lenni, bennem bízva lenni, hazavárva hazamenni, hálásnak lenni, önmagamat bennük szeretni.

Nem tudom, mikor éreztem ezt legelőször, de az megmaradt, mikor megszületett Jankám, és azt sem tudtam, én hol vagyok, hova lettem. Elvesztem, de legalábbis egy ideig kerestem, aztán megtanultam átadni magam. Talán először ekkor gratuláltam szüleimnek, és hajtottam meg magam. Azóta pedig folyamatosan.

Most leginkább az angol miatt. Erről már írtam egy korábbi blogomban. Jó voltam oroszból, de nem volt mese, ki voltak tűzve a célok. Bírónak szántak, de tanár lettem. Ez vagyok én. Tanár. A zsigereimben is. Belenőttem. Az anyu már akkor integrált, és a lehetőség szerint inkluzív iskolát csinált, amikor „itthon” még e fogalmak is ismeretlenek voltak.

Hála Imhotepnek (;-)), vagyunk egy páran, akiknek a tanárság missziós küldetés. Most is egy missziós munkába fogtunk. De ezt még nem árulom el…

Annyit azonban igen, hogy  nyelvoktatásban, nyelvfejlesztésben gondolkodunk. Speciális igényűeknek.

És úgy tűnik, ennek bizonyult a barátnőm is, speciális oktatást igénylőnek, mert persze mégiscsak elmesélte, amit tulajdonképpen, azt hiszem, el is akart mondani:

-Vali, tudod, miért nem tudok én angolul? – szegezte nekem a kérdést hirtelen.

Ő egyébként németül anyanyelvi szinten beszél. Vagyis pontosabban fogalmazva, a magyarján ugyan nem hallatszik, de helyesebb lenne azt mondanom: magyarul anyanyelvi szinten beszél, de a német neki sokkal inkább az. A kétnyelvűek nehézségein nem elkedvetlenedve belevágott az angolba is! De akkor még nem tudta, hogy speciális nyelvoktatásban lesz része. Neki egyedül. A németes akcentusát, hogy ne hallatszódjon az angolján – no és a többiekén se – a tanára egy huszárvágással megoldotta. Mikor válaszolni kellett angolul a diákoknak a feltett kérdésre, és rá került a sor, a tanár azt mondta:

- Te ne mondd ki, csak gondold a választ!

S láss csodát! A telepatikus angoloktatás megtette, ami tőle várható. És erre garanciát lehet vállalni.

About the author

Comments

Comments are closed.