A flow illata – avagy Nórának szeretettel

Posted By on March 16, 2013

jankahazat epitJankáéknál már év eleje óta megy a „kis mesterségek hete” projekt.  Ez azt jelenti, hogy minden héten más valaki az osztályból beszél arról, hogy mihez ért, mit szokott csinálni, vagy foglalkoztatja is az osztályt. Lassan Janka kerül sorra.  Már év eleje óta tudjuk, hogy a kerámiázásról szeretne beszélni. Ám nemrég azt gondoltam, megkérdem a tanító nénit, lesz-e idő arra, hogy mindenki készíthessen saját magának egy bögrét (égetéssel, festéssel, mázazással – no meg Nórával, ő a kerámiatanárunk.) És lehet:)

keramiakonyv

Én belekezdtem egy PPT készítésébe, szebbnél szebb ötleteim voltak. Sokat lendített rajtunk, hogy Jankáék találtak a könyvtárban egy csodálatos kerámiakönyvet, és én szkenneltem, szkenneltem, szkenneltem belőle a fotókat …..

Az első három dia után azonban sikerült sutba dobni magamat, a „segítőkészségemet”, mert rájöttem, hogy egy dolog a fontos: Jankának mit jelent a kerámia. Beszélgettünk. Beszélt a légkörről, a barátságokról, a nevetésekről a szakkörben, hogy ott mindenki szereti egymást, jó érzés odajárni. Egyszer odajutottunk, hogy rákérdeztem az alkotás folyamatára. Hogy történik? Először kigondolja, utána megcsinálja, vagy van egy terv, és alakul a dolog? Aztán a következőt kérdeztem:

– És mit érzel munka közben?

Azt felelte:

– Olyan mintha egy virágot szagolnék. – Csend. Én is csend, ő is csend. Aztán rám nézett:

– Vagy ez nem jó?

Csíkszentmihályi évekig kutatta ezt.:)

 

 

About the author

Comments

Comments are closed.