A felállított végtelen jel életritmusa

Posted By on February 6, 2013

Van az az életkor, amikor a gyerekek még misztikusak, ösztönösek, de már megjelenik viselkedésükben, beszédükben az élettapasztalat, a ráció. Logikájuk egyszerre felnőttes, egyszerre képzeletvilággal teli, sajátos asszociációkat tartalmazó, gyermeki. Szerintem ez az egyik legizgalmasabb időszak a beszélgetésre velük –  belelátni a világba másképp általuk.

Mindkét gyermekemmel igyekszem „mi időnket” tölteni külön-külön, mert nagyon igénylik. Bár, az az igazság, hogy a hétköznapok versenyében ez gyakran csak egész pici időket jelent.

A minap Jácint koma (hogy ne csak Kevendről írjak;)) ott kuporgott előttem. Két kezemmel átöleltem, becsomagoltam, és valami kisördög motoszkált bennem, hogy próbára tegyem, vagy megvicceljem, vagy csak hogy lássam a reakcióját, ki tudja miért, és azt súgtam a pakkszerű gomolyagból kikandikáló fülecskének:

„Feladlak postára. Hová címezzelek?”

„Fügedre” – hangzott a válasz – mert, gondolom, az elég messze van ahhoz, hogy igénybe vegyük a postai szolgáltatásokat. (Messzi mamáék ott laknak. Ha a gyerekeim itt-ott mesélnek a fügedi élményeikről, rendszeresen „kijavítják” őket felnőtt hallgatóik: „Füred”. Mert annak van értelme, a Fügednek meg semmi – számukra. (Nagyfüged Gyöngyös mellett, a Mátra lábánál egy csendes kis falu, ahol annyi a tiszta oxigén a környező hegyektől, hogy szmoghoz szokott szervezetemben kiveri a biztosítékot, és csak kóválygok sokszor, „mint egy nem rendes” (ez egy ottani kifejezés).

Kép038Na, de vissza, mert jól elkanyarodtam a történettől.

Tehát, óhh! A cél határozott – jó messze van anyától, de reménykedjünk, hogy Jácintnál nem ez játszotta a válaszban a legfőbb szerepet, hanem a falu sajátossága, ami a nagy mozgásigényű, kíváncsi, nagyvárosi gyerekeket elbűvöli az állatokkal, a traktorral. Hol tartanánk az Eurót vagy a Dollárt a panel szűkében? (Hogy érthető legyen, az Euró és a Dollár kevésbé a párnahuzatba dugdosandók közé tartoznak ebben a történetben, ők a Bimbó borjai. Ez volt apósom kritikája a „várakozásra” – ő akarta ugyanis bevezetni az e/Eurót – a legelőről legalábbis.) A gyerekek nagy élményei közé tartoznak az állatterelgetés, a lovazás, az etetés, az „itt mindennap húsvét” érzés tojásgyűjtés formájában. No, ezzel kellett konkurálnom lelkemben, és kifakadt belőlem önzőségem:

„És hány napot bírsz ki nélkülem?” – kérdeztem némi „el akar szakadni” szorongással.

„8-at” – válaszolta  a maga legtermészetesebb módján. „Aztán visszacímzem magam.” – nyugtatott meg ;)

A nyolcas az egyik szerencseszámom. Amikor lottóztam, mindig bejelöltem, és ha időnként nyertem, Ő benne volt. Aztán ma beugrott, hogy a nyolcas valami ritmusszám is: 8 napon belül  gyógyuló sérülés, 8 napon belül lehet reklamálni, 8 napon belüli visszaküldés-garancia, 8 napon belüli ügyintézés stb. Na, de egy ötévesnél miért pont 8? Miért nem 7 vagy mondjuk, három? Talán bekalkulálta a postát? Mert juhéj!, akkor csak 3 nap az a nyolc, és ő már hozzáadta a magyar posta prioritási (!) gyorsaságát is. Három nap meg nem a világ! – nyugtatom tovább magam, tudomásul sem véve az elszakadás első jeleit. Majd utólag értelmezem őket. Csak ne történjen nagyon hirtelen és túl gyorsan – repítem ég fel a gondolataim, hogy egyszer szép lassan, biztonságosan majd őt is elengedhessem az állandó visszacímezhetőség tudatával.

About the author

Comments

Comments are closed.